Nem értem, miért tettem, szörnyű bűntudat gyötör. Soha nem voltam ilyen, fogalmam sincs, mi történt velem. Szeretem a párom, tökéletes a kapcsolatunk, hamarosan megházasodunk, tervezzük a közös családot és bár nem vall rám, a helyzet úgy alakult, hogy lefeküdtem mással, aki nem is jelentett semmit. Nem értem, miért tettem, és most nem tudok a partnerem szemébe nézni, olyan furán érzem magamat mellette.
Egy ilyen helyzet borzalmasan nehéz és megterhelő, a titok súlya nemcsak a kapcsolatot, de az egyén integritását is teljesen megbontja.
Joggal. És ez egyáltalán nem egy morális ítélet!
A pszichológusnak nem feladata a moralitást számon kérnie a pácienseken, sőt inkább mellettük áll és segíti őket a saját lelkiismeret-furdalásuk ellenére is szembenézni önmagukkal és megvilágítani tetteik okát.
Egy ilyen helyzet természetes módon vonja maga után a teljes összezavartságot és kétségbeesést. A lelki nyomás hatalmas, és mégis az ember hirtelen teljesen egyedül lesz a problémájával, sokszor a legközelebbi embereknek, családnak, barátoknak sem tudja elmondani lelki vergődésének okát, szégyenkezik, okolja, bünteti önmagát.
Hogy is tudná elmondani bárkinek is? Mindenki más is meg lenne zavarodva, mások sem értenék, csak felelősségre vonnák felelőtlen cselekedetéért.
Márpedig további nyomásra nincs szükség, éppen elég az önvád.
Így marad egyedül az, akinek az egyik pillanatban mindene az égvilágon megvan, amire mások csak vágynak, pénz, siker, álomkapcsolat. Ő meg így hálálja meg az életnek!
Senki nem értené meg, ő sem érti önmagát!
A fönti rövid történet nem egyvalakiről, hanem sokakról szól.
Mindazokról, akik már szabotáltak el az életükben valamit, ami látszólag teljesen rendben működött, egészen addig, ameddig látszólag ok nélkül önmaguknak fel nem dúlták.
Az is lehet, hogy nem megcsalás, hanem valami más, az egyén és környezete számára teljesen érthetetlen, másfajta szabotálás (például egy szuper munkalehetőség) tudatos elszalasztása az ok a teljes összezavarodottságnak, amellyel a kliens segítséget kér.
A történetek változnak, a képlet egyszerű.
„Ez egyszerűen nem vall rám”; „nagyon rosszul érzem magam, soha nem szoktam ilyet csinálni”; „nem vagyok az a fajta ember”.
A tudatalattink néha csúnya tréfát űz velünk, és kellemetlen meglepetések formájában mutatja meg számunkra azokat az énrészeket vagy elfojtott vágyainkat, amelyeket a másoknak való megfelelés vagy akár a teljesítmény oltárán hosszan feláldozva megtagadunk önmagunktól.
Sokszor fogalmunk sincs róla, hogy egészen mást szeretnénk, mint amiért nagyon küzdünk, vagy amiben egyébként sikeresek vagyunk. A folyamatos pozitív megerősítés közben néha elfelejtjük feltenni magunknak a kérdést: valóban ez az én utam?
Látva mások kudarcait, egyre erősödik bennünk a meggyőződés, mi bizonyára jó úton haladunk, hiszen olyan életünk van, amire mások csak vágyakoznak. Nem figyelünk az apró jelekre, sőt elhallgattatjuk azokat a belső hangokat, amelyek tökéletes életünk ellen beszélnek.
Majd bumm, robban a bomba és maga alá temeti az egész lényünket. Egyik pillanatban még a siker, a másikban a teljes összeroskadás és magány.
Ilyenkor persze nehéz segítséget kérni, hisz azzal az eddigi stabilitás utolsó maradványát, a látszatot is szétrombolnánk.
Szükség van egy független külső segítségre, aki nem megítél, hanem megért, aki segít kibontogatni, hogy mi az igaz és mi a látszat, és ki is az az ember, aki a másik oldalon ül, mit is szeretne valójában.
Ezeket a kérdéseket mindenképpen tisztázni kell azelőtt, hogy feltehetnénk a következő kérdést: hogyan tovább? Menni vagy maradni, váltani vagy rendbe hozni, hogyan tudom egy ilyen helyzetben a továbbiakban úgy önmagamat képviselni, hogy ne is tagadjam meg a saját utamat és ne is keljen emiatt kellemetlen helyzetekben és folyamatos lelkiismeret-furdalásban élnem?
Ezek igazán nehéz kérdések, és bárki joggal felteheti magának. Aki már valaha meglepte önmagát az élet bármelyik területén, az tudja, milyen nehéz helyzeteket tud szülni a kéretlenül jött önismeret, amely bizony feldolgozásra vár. Aki meg még soha nem tette, az jobb, ha tudja, mások is egyik napról a másikra váltak hirtelen talajvesztetté. Bárki, aki hasonló helyzetbe kerül, jobban jár, ha rászánja magát a kérdés feldolgozására, mert az ilyen témák hanyagolása csak egyre nagyobb pofonokat és egyre nagyobb lelki megborulásokat okoz, egészen addig, ameddig végül rá nem kényszerülünk arra, hogy valóban szembenézzünk önmagunkkal.
Könyvajánló a témában:
SUSIE ORBACH
Terápiában
A kliens, aki beleszeretett a terapeutába és még kilenc történet
